A hétköznapok ügyes-bajos teendői közben hirtelen, mintha kirántanák az ember lába alól a talajt, egy hosszú pillanatig letaglózva hever az érzései között, aztán ünneppé válik minden nap, mert a szívébe csoda költözött...

Szerelem-szirmok

Még a holnapé szerelmünk,
de már érzem
az első csók ígéretének ízét ajkamon.

*

Oly mélyen néztem a szemedbe, hogy a lelkedig láttam,
s lásd, szemed színét mégsem tudom.

*

Ölelésedben harmattá válnék,
hogy bőröd pórusain át
részeddé ivódjak
egészen.

*

Szemed simogatása
hűs holdfény, szellő-selyem,
sóhajod érintése
a legszebb emlék nekem.

*

Szerelmem szirmait lépteid elé szórom,
majd összeszedem őket, mint lábnyomaidat.

A némaságban fénylesz

A tőledtelenségből jövök
hiányod lüktet bennem -
csenddé váltál
s én megsüketülök e csendben.
A kis fehér virág bimbóját
lepréselem szívemben.

Az érzés dala

Voltam már lüktető fájdalom,
és voltam sápatag magány,
voltam sikoltó üresség,
és magába záródott talány,
de aranyszárnyú szerelem
talán még nem voltam sosem...
de aranyszárnyú szerelem
még nem voltam sosem.

Fejfáddá leszek

Vigyél
magaddal,
s én majd
markodba kucorodva
apró szilvamagként alszom kedvesem,
s ha végül ernyedten nyílik szét kezed,
a föld mélyére
is veled megyek,
és belőled nőve,
téged oltalmazó
erős fává ébredek.

Egy hét a szerelem

Vasárnap virággal vártál.
Hétfőn házadba hívtál.
Kedden kezemet kérted.
Szerdán szárnyamat szegted.
Csütörtökön: csend.
Péntekünk percei puha porrá porladtak.
Szerelmünk szombatra szertehullt.