Ervin rátámaszkodott a nyeregkápára. A ló lépésben, unottan poroszkált, láthatóan egy kicsit sem érdekelte a tavaszi határ. Táguló orrlyukán ütemesen vette a levegőt, csak akkor lehetett észrevenni, hogy figyel, amikor lovasa belefordulva a langyos szélbe, egy - egy mélyet sóhajtott. Ilyenkor egy pillanatra kifordította hegyes füleit, és ballagott tovább.

A férfi kivette a lábait a kengyelből és sarkait egyszerre vágta a ló oldalába. Az állatot váratlanul érte ez a páros rúgás a lágy, érzékeny részen, nem szokott hozzá az ilyen durvasághoz, ezért aztán szinte megemelkedett és azonnal vágtázni kezdett. Ervin arcán valami belső öröm jelent meg, ahogy a lóra fekve vágtatott. Mindig megcsinálta ezt, amikor egyedül ment ki a határba. Volt, amikor a nyerget is ledobta, és csak úgy, nyereg nélkül habosra hajtotta, mint valamikor régen, gyerekkorában.

Mit nem adott volna akkor egy ilyen szerszámért, nyeregért és csizmáért. Mezítláb, szőrén ülte meg a lovat, bejárta vele az egész határt, mert járatni kellet, ha már egy hétnél tovább nem volt befogva. Mindketten élvezték, a ló és ő is, szinte repültek a levegőben.
Szerette és tisztelte is a lovat, szinte eggyé vált vele, a teste átvette a ló minden mozdulatát, és vele együtt mozogva vette még a levegőt is.

Így volt ez akkor este is, amikor nem bírt a szívével, majd kiugrott a torkán, és másra se tudott gondolni, mint Évára, a városi lányra, aki a szomszéd faluban töltötte a nyarat, és aki annyira, de annyira megzavarta a fejét, hogy azt sem tudta mit tesz, és nem is érdekelte csak egy valami: hogy azonnal láthassa azt gyönyörű zöldesszürke szempárt, ami úgy megbabonázta.
Már sötét volt, amikor kilopózott a házból és óvatosan, kinyitotta az istálló ajtó, alsó felső szárnyát, óvatosan megemelve, hogy ne csapjon zajt vele.
Kivezette Fecskét, a könnyű sárga kancát, menetközben lekapta a zablát, a nagy faszögről, remegő kézzel csatolta fel a lóra, majd szinte lábujjhegyen vezette ki az udvarról. Öt perc múlva már repült vele, a két falu közötti földúton.
A ló előbb észrevette a motort mint ő, felhorkantott, mert nem szeretett semmilyen gépet, félt tőlük, alig lehetett megtartani a kocsiba fogva is, ha a köves úton kellett menni, és szembe jött valamilyen gép, vagy autó.
Most is ideges lett. Ervin visszafogta és lehúzódott az út mellé vele, amíg elmegy a motor.
Megismerte a hangját, a Lantos motorja volt, a hülye Lantosé, aki szintén Éva miatt lógott folyton a szomszéd faluban. Le se szállt a motorjáról úgy beszélgetett mindig mindenkivel, még a lányokkal is.
Ő is észrevette a lovat, és tisztán láthatta azt is, ki ül rajta, a reflektor fényénél, de Ervin nem látott semmit.
Először azt hitte meg akar állni, annyira lelassított mellette, de nem, nem megállni akart, csak nagyon lelassított, majd a kuplungot behúzva gázt adott. A motor felbőgött, és a lónak ez már sok volt. Két lábra állt és elrúgta magát a földtől. Ervin még ekkor a hátán maradt, de már elvesztette az egyensúlyát, és amikor az állat egy hirtelen mozdulattal kiugrott balra, a földre zuhant. Hallotta távolodó motorhangot, és hallotta Fecske patáinak a hangját is, egyre távolabbról.
Megpróbált felállni. Nehezen kapott levegőt, és nem tudta felemelni a jobb karját.
Érezte, hogy haza kellene menni, de nem hazafelé indult.

Az utca felöli szoba ablaka, ahol Éva aludt, még világos volt. Ervin bekopogott.
A ház előtti utcai lámpa megvilágította a járdát.
Éva elhúzta a függönyt, kinézett, az arcán látszott a meglepetés, de csak egy pillanatig, aztán intett, hogy kimegy.
- Mit keresel te itt, és hogy nézel ki? - kérdezte köszönés helyett.
- Leestem a lóról - dadogott Ervin - át akartam jönni hozzád, csak... közben leestem.
- Úr isten! - húzta el a száját a lány - akkor ezért vagy ilyen szörnyű büdös?
Azzal a szája elé kapta a kezét és hátrébb lépett.
- Büdös? Hát ez a ló szaga - mondta a fiú olyan meglepetten és sértetten, mintha azt mondták volna rá, hogy lopott.
- Nem tudom minek a szaga, de nagyon büdös, és ne gyere közelebb hozzám, mert nem bírom ezt a szagot.
Ervin poros karján végigfolyt a könyökéből szivárgó vér, igyekezett úgy állni, hogy ezt legalább ne vegye észre a lány.
- Szerintem menj most haza, és fürödj meg - mondta Éva - szörnyen nézel ki, és ez a szag...
- Igen, persze megyek, - a lány felé lépett, és nyújtotta a karját, hogy megcsókolja, de az hátraugrott.
- Ne, nehogy a ruhámhoz érj, nem akarom, hogy az én ruhám is ilyen büdös legyen.
Megfordult és indult a kapu felé.
Ervin kétségbeesetten szólt utána:
- Holnap?
- Mi van holnap?
- Holnap átjöhetek?
- Felőlem...de én holnap moziba megyek a Lantossal.
Végignézett a fiún, a szemében olyan megvetéssel keveredett szánalom volt, amit semmivel nem lehet összekeverni, és amit mindenki észrevesz, még az is aki szerelmes.

Mire Ervin hazaért, már elmúlt éjfél. Fecske ott állt az udvaron az eperfa alatt, mozdulatlanul. Odalépett hozzá, a teljes tányérjával világító hold fényénél látta a ló nagy barna szemeit.
Átölelte a nyakát, és a sírástól elszorult hangon suttogta:
- Jaj Fecske...- és innen már zokogva mondta tovább - miért vagy te ilyen...nagyon büdös?