Fogat

Álomszekér bús fogatán
baktatok éjszakáról éjszakára.
Keresem boldog sose voltát
szép álmaim nyomának.
A kocsis mélán hajtja
fáradt lóhúzta fogatát.
- Hová visz a szekér,
merre megyünk tovább?
Rám néz színtelen,
szürke szemével,
rándítja roggyant vállát,
reszelős hangja arcomra hull:
-Ahová nem akarsz elérni,
ahol nincs tovább út.

Pillanat

Állok a világ tetején
süvít a szél a felhők egén.
Cseppen a csönd,
fülemben döng.
A végtelenbe nézek,
s egy villanásig érzek
mindent, mi létezik.
Hallom hogy nevet,
sikít, és szeret,
hazudik igazat,
hebeg szavakat
a lét.
Vagyok minden,
és része az egésznek.

Alkony

A csönd csöppje
hangtalan hull.
Levelek zöldje
lágyan simul
a karcsú fákra.
Szárnysurrogás,
halk cserregés,
elhalkuló kutyák.
Az alkonyat
észrevétlen
idelopta magát.

Ima

Kezed, ha fogom,
az a kapaszkodóm.
Szemed, ha látom,
ébredő álom.
Mosolyod biztató,
szomjamat itató,
feneketlen mély tó.
Köszönöm, hogy vagy,
létezel. Uram adj
pár évet még neki,
s nekem.